"Drága Lacikám!
Kórházi pihenésemben megörvendeztetett kedves levele, melyet örömmel és boldogan olvastam elejétől végig. Majdnem négy évi ismeretség után végül elérkezett az idő, hogy bevaljuk egymásnak, amit már régen megéreztünk és titkon óhajtottunk...
Ez a mi ismeretségünk nem véletlen találkozás volt, mert az Úr hívására történt az Isten házában. Az év legszebb ünnepén, mikor szívünk telve volt várakozással, egyszer csak megérintette lelkünket a földre szálló kis Jézus és mi éreztük, hogy lelkünket mintegy összekapcsolta egy "láthatatlan Kéz". E Kéz vezet azóta is bennünket a gondviselés útján egymás iránti szeretetben s úgy érzem, erről az útról nincs már számunkra letérés akár örömteli élet vár ránk, akár pedig e kötelék által a megpróbáltatások és szenvedések útjára lépünk. Ha azonban a kereszt nyomában fogunk haladni előre egymás mellett, nincs mitől félnünk s Isten áldásával meg fogjuk találni házasságunkban a teljes harmóniát.
Örülök, Lacikám, hogy így levelezés útján is teljes megértésre és tökéletes megegyezésre tudunk jutni és bár csak a jó Isten adná, hogy minél előbb sikerüljön hazajönnie. E tudja-e képzelni, Lacika, mennyire örülnénk mindannyian? Ha közölné majd velem érkezését elejébe mennék a határhoz, feltéve, hogy nem jönne közbe valami. Kíváncsian fogom várni az értesítést, megkapta-e az útlevelet, félretéve minden optimizmust - már csak az Édesanyja miatt is. Szeretnék örömhírt vinni Neki, hogy a várva-várt Lacikánk már talán nem sokára itt lesz. Ma kaptam egy lapot Irénkétől, melyen meglepetését és sajnálatát fejezi ki betegségem miatt, mert búcsúzásunk alkalmával Zólyomban egy hónap előtt még mit sem sejtettünk az én megbetegedésemről. E lapon említést tesz Édesanyjukról is, hogy hála a jó Istennek meg van lassacskán. Hazamenetelem után rögtön ellátogatok hozzá és ha Édesanyjának nem lesz terhére, én nagyon szívesen fogok Lacikám kérésének eleget tenni és minden nap ott leszek nála. Ha azonban fárasztaná, vagy kimerítené a gyakori látogatás, úgy le fog kelleni csökkentenem. Kérem, bízza ezt rám, én majd a legjobb belátásom szerint fogok cselekedni!
Édes Lacikám, a betegségem miatt ne aggódjon értem, mert én már úgyszólván csak üdülgetek, bár még mindíg a kórházban vagyok, de már két hete nem az infekciós osztályon, hanem a belgyógyászaton. Ha nem gyógyszerész lennék, már hazaküldtek volna, - mert feküdni és diétázni, ami a betegségnél fontos, otthon is lehet, - így azonban szívesen látnak és mivel én nem kértem még az elbocsájtást, nyugodtan hagynak a kórházban. Jelenleg Édesanyám éppen Szliácson van fürdői kezelésen, így közelebb vagyunk egymáshoz és gyakran együtt lehetünk és otthon nincs gondja a hugomnak, vagy saját magamnak addig is a diétás koszttal. Hogy ne mondja, Lacikám, hogy rossz vagyok , vagy hogy nem fogadok szót,lemondtam Kalsbadról és úgy döntöttem, hogy inkább Brusznóra megyek. Remélem, ez ellen nem lesz kifogása, mert ez egy szerény kis fürdőhely nem messze Besztercebányától, ahol nem igen lesz sem nagyobb társaság, sem szórakozási lehetőség, ellenben meg lesz az orvosi felügyelet, pihenési lehetőség és megfelelő rendes diéta. Ha azonban akarja, hogy teljesen őszinte legyek, megnyugtatom, hogy számomra csak egy férfi létezik már a világon - maga édes Lacikám - függetlenül attól, hogy hol, vagy milyen társaságban forgok. Ha ez nem így lenne és nem őrizném oly féltve a szívemben már régen elfelejtettem volna Magát és talán éppen másnak írnék, vagy mondanék hasonló vallomásokat. Mivelhogy Brusznóra betegsegélyezői bentlakásra akarok menni, nem tudom még mikor fogom megkapni, de remélem a kórház kérésére és az igazgatója protekciójával rövidesen megkapom. Addig (talán) pedig, talán a napokban hazamennék Batyiba.
Helyesen jegyezte meg, Lacikám levelében, hogy egymással szemben már bizonyos kötelezettségünk van.Én ennek tudatában vagyok és számomra ez akkor nem lehet teher, ha Maga is hasonlóképpen gondolkozik. Kizárólag ilyen kölcsönös tárgyilagos belátás és igyekezet alapján lehetünk majd boldogok és érezni fogjuk, hogy az élet tengerén nem vagyunk egyedül hogyha kölcsönösen fogunk minden gondot viselni és problémát megoldani. Ennélfogva természetesen már most én is belekapcsolódok a találkozásunk megvalósításának ügyébe legalább is amennyiben, hogy meg fogom tudni a prágai külügyminisztériumban annak a módját, hogyan juthatnék én esetleg ki Magyarországra férjhezmenetel címén. Nagyon helyes, hogy ezt a megoldást utoljárahagynánk, mert képzelje el Lacikám, mennyire fájna a szivünk, ha Édesanyáink és a többi legközelebbieink nem örülnének velünk az esküvőn. A mieink ismerik szeretetemet Maga iránt, és örülnek terveink esetleges megvalósulásának, elérzékenyülnek azonban azon gondolatra, hogy ha nem leszek is messze tőlük mégis elérhetetlen távolságban...
Édesanyám, akinek már átadtam látogatásánál a kórházban üzenetét, köszönettel küldi szeretetteljes üdvözletét.
Sajnálom szegény Ilonkát, hogy olyan sok munkája mellett megterhelték még tankönyv fordítással is és bizonyára nem igen van ott senki, aki segítségére lehetne. Lám, ha én már pesti lakos lennék, legalább ilyen munkában könnyíthetnék neki.
Amint látom, egészen vidáman élnek Maguk, Lacikám, ott Pesten s ha már a nyári szórakozások be is fejeződzek, találnak más lehetőségeket a felüdülésre.
Én is egészen vidáman és jól érzem magam itt a kórházban. A szobánkban négyen vagyunk mind könnyebb páciens, úgy hogy társalgunk, rádiót hallgatunk, fogadjuk a látogatókat, olvasunk és kíváncsian várjuk minden alkalommal, mit kapunk enni? Hetenként egyszer még filmet is vetítenek a folyosónkon a szórakozásunkra. Ebből láthatja, Lacikám, hogy majdnem irigylésre méltó a helyzetünk!
Remélem, drága Lacikám? meg lesz most elégedve a levél hosszával és a kis pacsirtájával s hogy a választ hamarabb megkaphassa, így expressz küldöm a levelet. Válaszát, kérem, ezúttal címezze a hazai címre, (Rimavská Sobota, Gorkéka u. 19.) mert amíg a levél megfordul, minimum egy hét lesz s akkor valószínűleg én otthon leszek és ott fogom várni a Brusznára való beutalásomat. Bárhol lennék is azonban, otthonról a levelet azonnal továbbítani fogják tartózkodási helyemre.
Most már zárom soraimat és mindig Magára gondolva sok szeretettel üdvözlöm!
Gizike"